Még több méreg van a tengerekben, mint eddig gondoltuk

műanyag

Az vagy amit megeszel, szól a közhely, és úgy tűnik lassan mindannyian műanyag emberekké válunk. Menekvés nincs.

Hamburgi kutatók jöttek rá, hogy a tengerekben úszó műanyag mikrorészecskék méreganyag-koncentrációja még a pesszimista becsléseknél is magasabb, az érték három-négyszer nagyobb, mint a környező üledéké.

Miközben a műanyagok a vízben egyre kisebb részekre esnek szét, nagyon veszélyes környezeti mérgek, mint a poliklórozott bifenilek (PCB) vagy a policiklusos aromás szénhidrogének (PAH) rakódnak le a felületükön.

A megfertőződött műanyagrészecskék lesüllyednek az üledékbe, ami azért veszélyes, mert a halak és a csigák megeszik őket, így bekerülnek az emberi táplálékláncba is.

A műanyagok különböző forrásokból, egyebek mellett kozmetikai termékekből származnak, amelyeket a vizek tisztításakor nem lehet kiszűrni. Mikrorészecskék kialakulhatnak úgy is, hogy a nagyobb műanyagdarabok környezeti hatásra elaprózódnak.

A kutatócsoport a vizsgálathoz 2015-ben gyűjtött mintákat a kutatóhajóval Észak-Németország part menti vizeiben és folyóiban. Gesine Witt környezetvédelmi vegyész vezetésével a tudósok saját fejlesztésű szemétgyűjtőket helyeztek ki a mérési pontoknál, majd három hónappal később begyűjtötték őket.

Tehát szép lassan a láthatatlanná váló PET-palackok úgy mérgeznek majd minket, hogy észre sem vesszük.

(MTI)