Vádat emelnek a magát „rettenthetetlen hadseregnek” nevező putnoki maffia ellen

bűnügy

Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság L. Tibor 54 éves putnoki lakos és 13 társa ellen. Közülük 11-en már előzetes letartóztatásban vannak, ketten nem hagyhatják el a lakhelyüket, egy férfi pedig korábban más bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott börtönbüntetését tölti.

A Putnoki Rendőrőrsön sajtótájékoztatón ismertették a nyomozások eredményeit. Eszerint a család tagjai az elmúlt években szervezetten, egymással együttműködve, összehangoltan és előre kitervelten követtek el a bűncselekményeket.

A magát „rettenthetetlen hadseregnek” nevező család tagjai az elmúlt két évtizedben Putnokon és Sátán nagyrészt úgy biztosították a megélhetésüket, hogy a megfélemlített sértettektől elvették a pénzüket.

Többek között ilyesmiket műveltek:

  • Védelmi pénzt szedtek, vagy másokat vásárlási kölcsönökbe kényszerítettek, így a termék a családé lett, de a hitelt a sértettek törlesztették.
  • 50 és 100 százalékos uzsorakamatra is adtak kölcsön.
  • Egyszer az egyikük által elkövetett garázdaság miatt kiszabott pénzbírságot az ügy sértettjének kellett kifizetnie, mivel a család tagjai életveszélyesen megfenyegették, hogy ha nem teszi, akkor újra és újra bajba kerül.
  • Egy sátai nő házát úgy sikerült elvenniük, hogy a terheltek meggyőzték az egyedülálló asszonyt, jobb lenne neki, ha hozzájuk költözne. Eleinte jól bántak vele, majd fokozatosan elvették mindenét, végül rabszolgasorba taszították.

A család tagjai a bűncselekmények elkövetésekor kifejezetten törekedtek arra, hogy az áldozataikat emberi méltóságukban megsértsék, megalázzák, és elhitették a környezetükkel, hogy velük nem lehet szembeszállni.

Forrás

A sértettek félelmükben sokáig hallgattak, de végül 2015 februárjában az ózdi és a putnoki rendőrök a tanúvédelmi lehetőségeket maximálisan kihasználva biztosították a sértetteket jogaik gyakorolásáról, így összedől a putnoki család szervezett „hadserege” – írja a police.hu.

A család tagjai az alábbi bűncselekmények összesen 58 rendbeli elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók: rablás, zsarolás, személyi szabadság megsértése, szexuális kényszerítés, csalás, okirattal visszaélés. Az Ózdi Rendőrkapitányság az ügyekben indult nyomozásokat a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. (police.hu)