Magáncéggel térhetnek vissza a Holdra az amerikaiak

űrkutatás

Az amerikai kormány illetékesnek talált szerve, a Szövetségi Légügyi Hatóság július 20-án kiadta az engedélyt a 2017 Moon Express nevű amerikai cégnek

a holdraszállásra.

A magáncég - ami az első magánvállalkozás lehet az emberiség történelmében, ami eljuthat a Holdra - tervei szerint szondájával körbeugrálná a Holdat, amit a cég igazgatója, Bob Richards a Föld "nyolcadik kontinensének" nevezett.

A tervek szerint a bányászati lehetőségeket és a vízkészleteket mérnék fel a Holdon, megalapozva ezzel a további felfedezőutakat. Továbbá meg akarják nyerni a Google Lunar X pályázatának 30 millió dolláros fődíját is, amit az a csapat nyerhet el, ami képes olyan holdjárót feljuttatni, ami legalább ötszáz métert halad a Hold felszínén úgy, hogy ezt videón közvetíti is.

Ebben egy izraeli cég, a SpaceIL lesz a versenytársuk, amely tavaly Elon Musk űrkutatási cégével, a SapceX-szel szerződött ugyanerre.

A magánholdutazóknak pár megkötéssel számolniuk kell: a NASA például feltételül szabta, hogy a magánszondák nem mehetnek a korábbi Apollo-küldetések leszállóhelyeire, és nem mozdíthatnak el semmilyen, még a NASA által otthagyott eszközt a történelmi helyszínekről. (Via BuzzFeed)