Mengyi Rolandnak tiszta a lelkiismerete

bűnügy

Közleményben reagált a 168 óra lehallgatási jegyzőkönyveken és tanúvallomásokon alapuló cikkére Mengyi Roland. A cikket, ami szerint összesen tízmillió forint "alkotmányos költségre" tartott igényt egy olyan pályázat levajazásához, ahol a nyertes pályázónak az elnyert összeg 90 százalékát kellett volna visszafizetnie, és ami miatt a 168 óra értesülései szerint már iratokat is lefoglaltak a volt uniós fejlesztéspolitikai államtitkár Köpeczi-Bócz Tamás irodájában, Mengyi

híresztelésnek

nevezte.

„Az ügyben semmilyen módon nem vettem részt, a gyanúsítottként vallomást tevők visszaéltek a nevemmel és a pozíciómmal.

A lelkiismeretem tiszta, készséggel állok minden vizsgálat elé.

Amennyiben a nyomozás érdeke úgy kívánja, és az ügyészség ezt kezdeményezi, kérni fogom a Parlamentet, hogy a mentelmi jogomat függessze fel. Miután folyamatban lévő ügyről van szó, többet nem kívánok mondani. Minden további kérdéssel forduljanak ügyvédemhez, Dr. Futó Barnabáshoz” – írta a Fidesz parlamenti frakciója által kiadott közleményében a képviselő.

Kapcsolódó cikkek