A Hevesi Járási Ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért arra a féltékeny férjre, aki még tavaly augusztusban akarta
minden áron megtudni, hogy kivel csalja a felesége.
A negyven éves férfi egy ismerősét szólította le először és kérte meg üljön be az autójába. A gyanútlan haver eleget is tett a kérésnek. A féltékeny férfi ezután Heves külterületére vitte ismerősét,
akit faggatni, majd verni kezdett.
Mikor azt mondta, hogy nem tud semmit a feleség szeretőiről, a férj úgy megverte, hogy nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést és arczúzódásokat szenvedett. A megvert férfi csak úgy tudott kiszabadulni a fogságból, hogy
egy másik férfit hozott hírbe, mint a titok tudóját.
A féltékeny férj a másik férfit is megverte, majd metszőollóba fogta ujjait, és megfenyegette:
ha nem mondja meg kivel volt a neje, levágja azokat.
A másik férfi sem tudott a válasszal szolgálni, és ő is csak úgy tudott kiszabadulni, hogy
egy újabb emberre mutogatott, mint aki tudja, hogy ki a szerető.
Ezután fogták el az ámokfutó metszőollóst.