A szlovák rendőrség sem erőltette meg magát, mikor a miniszterelnök testvére ellen kellett volna nyomozni

külföld

A szlovák miniszterelnök bátyjának cég ellen, amely az első Fico-kormány idején részt vett egy gyorsforgalmi út megépítésében, még 2013 júniusában kezdett nyomozni a rendőrség. A gyanú szerint a HF Steel nem fizette ki rendben a hitelezőit, az adósságtörlesztésnél néhányat viszont előnyben részesített- írja a Paraméter.

De 2014 novemberében már le is zárták a nyomozást, mert egy vezetőváltás miatt nem tudták megszerezni a cég könyvelését. A nyomozók csak azokhoz a számlakivonatokhoz és más iratokhoz jutott hozzá, amelyeket a HF Steellel üzletelő cégek nyújtottak be. Ez az egyoldalú dokumentáció azonban a szakértőnek nem volt elég információjuk a helyzet megítéléséhez.

Ladislav Fico cégének hitelezői bírósághoz fordultak tartozások miatt. Az egyik szlovák lap szerint a követelések összértéke meghaladhatja az egymillió eurót is. Azt viszont nem lehet tudni, ebből mennyit térítettek meg. A nyomozás ideje alatt Fico testvére már nem volt a cégben, a lap szerint 2012-ben távozott onnan.

Robert Fico miniszterelnök korábban tagadta, hogy bátyja cége is részt vett a Nyitra körüli gyorsforgalmi út megépítésében, de nem sokkal később bizonyítékok kerültek nyilvánosságra arról, hogy a HF Steel ott volt a beszállítók között. Ráadásul a cég a saját oldalán is feltüntette a projektet.