A Zsaru Magazin beleszeretett az Ozora fesztiválba

bűnügy

"Ozora rendben" címmel közölt anyagot a kékek újságjából, a Zsaru Magazinból a Police.hu a fejér megyei goafesztiválon foganatosított kékfény-akciókról, és mennyire jól tette.

„Felszabadult, együttműködő, a legkisebb mértékben sem arrogáns emberekkel van dolgunk, sokan hónapok óta járják a világot hasonló rendezvényeket látogatva”

– nyilatkozta a résztvevőkről Lévai Imre Tibor százados, az 1. ellenőrző-áteresztő pont parancsnoka.

A szimpátia kölcsönös: a Zsaru Magazinnak beszélő fesztiválozó azt mondja, „éjjel, amikor a cuccaink között keresgéltem, nekem még zseblámpát is adtak kölcsön, kérnem sem kellett, kifejezetten figyelmesek voltak”, mármint a zsaruk. („Majd lehúzzák a közelben vásárolt maradék korty termelői borukat, és amúgy klisémentesen-mezítlábasan elindulnak a színpadok felé”, teszi hozzá a Zsaru Magazin.)

Az is kiderül, hogy a NAV egy

Flash névre hallgató patterdale terrierrel

deríti fel a drogot a nehezen megközelíthető helyeken.

„Végigmegy buszok táskatartó polcán, játszva átbújik az ülések alatt. Láttára az intézkedés alá vont személyek először megörülnek, aztán gyakran megfagy a mosoly, amikor azzal szembesülnek, hogy a kis kutya nagy pontossággal fedi fel az elrejtett drogot”

– mondta erről Guba Sándor zászlós, pénzügyőr-járőr.