Néhány órával, de túlélte Zrinyi Miklós Nagy Szulejmán császárt

Tbg
Történelem

A legfrissebb kutatások szerint a Szigetvárt ostromló I. Szulejmán császárt reggel hétkor terítette le a végelgyengülés, Zrínyi Miklós grófot viszont csak délben terítette le három puskalövés szeptember 7-én, 1566-ban.

Zrínyi halála után a törökök elfoglalták Szigetvárat, ám a szultán ezt már nem érte meg.

A két hadvezér haláláról, időpontjáról és helyszínéről az ostrom 450. évfordulájának alkalmaból élénkültek fel a kutatások, az eredményekől szóló rövidebb írást az MTA közölte honlapján.

Zrínyi Miklós (sorban a 4., a költő-hadvezér a 7.) nem volt hajlandó sarcot fizetni a töröknek, ezért Szulejmán százezer fős sereggel érkezett a vár alá, hogy móresre tanítsa őt. A százezer fős sereg ellen 2500 emberrel állt fel az 58 éves hadvezér, majd végül, amikor a helyzet tarthatatlanná vált, háromszáz emberével kitört az égő várből.

Gyalogosan érték a janicsárok által leadott lövések, egyik fejen találta. Szulejmán haláláról ugyanakkor nem tudott, azt hónapokig titkolta a török hadvezetés.