A Népszabadság szerint nagyon ötletesen vették ki a közbeszerzési törvény hatálya alól az új budai park építését. A Millenáris mellett, a Margit körúton, Széllkapu néven épül valami, 2 milliárd forintért.
2013-ban azért titkosították az építkezés pnzügyi adatait, mert úgy volt, hogy a rendőrség is oda költözik, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetet kap ott új épületet, és nemzetbiztonsági érdekeket sértene, ha mindenki látná a pontos kimuatatásokat.
Csakhogy már tavaly tavasszal kiderült, hogy akkora épület oda nem kerülhet, mint amekkora a rendőrségnek kellene. Úgyhogy inkább máshova mennek.
A titkosítás azonban maradt, bár most már semmi sem indokolja. (nol)