A második negyedben ott folytatták a magyarok, ahol az elsőben abbahagyták. Kis Gábor másodpercek alatt szerezte meg saját második, csapata hatodik gólját. Öt méterről csavarta rá, maga is meglepődött. Egy perc se kellett neki, hogy megszerezze harmadik gólját, egy gyors megúszás után simán ellőtte a nyújtózkodó kapus mellett. 7:1.
A negyed második percének végén Nagy Viktornak is hárítania kellett. Eddig nagyon sok dolga nem volt, inkább csak távolról és gyengén lőttek a japánok, ez közelről jött, és erős is volt, de megfogta. Négyből három védésnél tartott ekkor.
A fordulásból Varga Dénes növelte tovább az előnyt, a 2. gólja volt, 8:1. Zalánki visszahúzta a megugró japán centert, az ötméterest Kodzsi magabiztosan lőtte be, 8:2. A japánok széthúzott védekezése egyre kevésbé működött, rendre volt szabadon megjátszható, a védőjétől elmozgó magyar játékos. Például Szívós, aki közelről lőtte meg a magyarok 9. gólját.
Két perccel a negyed vége előtt a megúszó Vargát indították, aki a kicsit rövid labdát lábbal emelte maga elé, de ejtése kapufára ment. Nem úgy az ellentámadásból a japánoké. 9:3 lett, de nem sokáig, Kis Gábor erőböl lenyomta védőjét, és belőtte a negyedik gólját is. Ez újra meghozta Manherz kedvét is, ő is meglőtte a negyediket. A félidőben
Magyarország-Japán 11:3 (5:1, 6:2)
A szünetben az Egy perc gyűlöletből megtudhattam, hogy a bevándorlási válság kezdete óta, az előző év azonos időszakához képest 2,6 százalékkal bővült a magyar GDP 2016 második negyedévében. Tudta??!?