Sikerült elvágni az Iszlám Állam európai utánpótlási vonalát

külföld

Az észak-szírában harcoló kurd és arab csoportok bejelentették, hogy sikerült visszafoglalniuk az Iszlám Államtól Manbij városát, amivel egyben elvágták a terrorszervezet európai utánpótlási vonalát is.
A város ostroma 73 napig tartott, végül kétezer civilt szabadítottak fel, akiket addig a terroristák élő pajzsként használtak. A török határnál fekvő települést az Iszlám Állam két évvel ezelőtt foglalta el.A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) katonái Manbijban - Fotó: AFP/Delil SouleimanSalih Muslim, kurdok vezetője szerint a város felszabadítása után az ISIS tagjainak már nem lesz olyan könnyű dolguk, ha Európa felé akarnak utazni.

Az ellenzéki csapatok előrenyomulását Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja is üdvözölte, és biztosította a terroristák ellen harcolókat, hogy az EU továbbra is támogatja őket. (BBC)