Salvador Dalínak jó pár szenvedélye volt. A megszállottságra hajlamos zseniális művész rajongásának egyik kiemelt tárgya a németalföldi festő, Vermeer festménye, A csipkeverőnő volt. Saját elmondása szerint már 9 éves korában megbabonázta a festmény és ez egész életén át kísérte.
1954-ben el tudta érni, hogy egy órán át kettesben lehessen a festménnyel a Louvre-ban, ahol elvileg lemásolta volna saját stílusában a képet. Végül azonban nem egy csipkét verő nőt festett le, hanem rinocéroszszarvakat.
A rákövetkező évben pedig vásárolt pár replikát és néhány plakátot a képről, majd a párizsi állatkertben bement a Francois névre keresztelt orrszarvú kifutójába és egy talicskán ülve kezdett festeni.
Közben pedig segítője az egyik másolatot lengette a rinocérosz előtt, remélve, hogy az állat esetleg nekirohan a vászonnak és szarvával kettészakítja ezt. Mivel Francois nem volt hajlandó nekiesni a másolatnak, végül Dalí maga volt kénytelen kettészakítani a képet. (Mashable)