Reggel megírta a Bors, hogy pénteken rendőrök vittek el az Aréna Plázából egy világbajnok kajakozót és a barátnőjét. Azzal gyanúsítják őket, hogy lopni próbáltak egy ruhaboltból. A biztonsági őrök szerint összesen 80 ezer forint értékű ruháról próbálták meg leszedni az elektronikus chipet.
A kajakos, aki a nevét és a hangját nem vállalta, de telefonon beszélt az RTL-lel, azt mondta
„mindez igaz, de nem vagyunk bűnösök”.
Sms-ben azt írta, elismeri, hogy hibázott, de élete nehéz időszakét éli, és inzultus érte őket a boltban. Az őt ért sérelemért próbált elégtételt venni, de nem számolt a következményekkel.
Az RTL úgy tudja, hogy a most gyanúba keveredett kajakos D. Miklós, akit a szövetség az utolsó pillanatban, doppinggyanú miatt vett ki az olimpiai keretből. Akkor is elismerte, hogy hibázott, azt mondta, ellenőrizetlen táplálékkiegészítőt használt, abban lehetett a tiltott vegyület, amit végül kimutattak a szervezetében.