„Tény, hogy folyamatosan erre készültünk fejben, megbeszéltük, hogy az utolsó húsz méteren fod eldőlni minden. Nagyon feltámadtak a németek az utolsó száz méteren, de a végén meg tudtuk nyerni” – mondta Szabó Gabriella a centiken, ezredmásodperceken múló kajak kettes döntő után, majd el is sírta magát.
Társa, Kozák Danuta, aki betegen állt rajthoz, már azt hitte, hogy vesztettek. „Hallottam, hogy Gabi felkiált, de azt hittem azért, mert csak ezüst” – mondta. Ő nem látta az eredményjelzőt. Kozák szerint a döntőt Szabó nyerte meg nekik az utolsó húzásával.
A nyilatkozatuk végén a két bajnok összeborult, könnyek között ölelték egymást.
Közben a háttérben Dusev-Janics Natasa megnyerte a kajak egyesek kétszáz méteres B döntőjét, megszerezve a 9. helyet.