Szabó Gabriella és Kozák Danuta olimpiai bajnokok!

sport

Szabó Gabriella és Kozák Danuta olimpiai bajnokok.Kozák Danuta ezzel már háromszoros olimpiai bajnok, Londonban egyesben és négyesben is aranyérmet nyert. Társa, Szabó Gabriella szintén tagja volt a londoni bajnok kajaknégyesnek.

A magyarok jól kapták el a rajtot, de a címvédő német páros, Weber és Dietze rögtön az élre ugrott, de 250-nél már Szabóék vezettek. Kicsit növelni is tudták az előnyüket, százötvennel a vége előtt egy méterrel vezettek. Ekkor a németek nagy hajrába kezdtek, de maradt pár centi előny a végére,

0,051 másodperccel, 51 ezredmásodperccel nyertek.

A világbajnoki címvédő páros esélyesként indult a riói döntőben is, az előfutamokból egyből a legjobb idővel kerültek döntőbe, az elődöntőkben nem is kellett evezniük. A pihenés jól is jött, Kozák gyomorfertőzéssel bajlódott, a hétfői előfutam után még infúziót is be kellett kötni neki.