Autók akadtak el a zalaegerszegi villámáradásban

időjárás

Pincéket öntött el a víz a hirtelen lezúdúló nagy mennyiségű csapadék után Zalaegerszegen. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy a nagy mennyiségű csapadék, és most nem viccelek, hanem idézek

egy tanuszodát is veszélyeztetett.

Emellett autók is elakadta a villámáradásban, tájékoztatta a történtekről a nyilvánosságot Bangó Szilárd, a Zala Megyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője.

Elmondása szerint a Göcseji úti temető előtti útszakaszon, valamint az Ady utca egyik mélyebben fekvő részén, az összegyűlt jelentős mennyiségű csapadékvízben akadt el egy-egy személyautó. A Becsali úton egy áruház raktáránál gyűlt össze nagyobb mennyiségű esővíz, amelyet a zalaegerszegi tűzoltók a csatornafedél eltávolításával tudtak elvezetni.

Teskándon az óvoda területére a közeli szántóföldről sáros esővíz zúdult, ami az intézmény tanuszodáját is veszélyeztette. A víz azután tudott elfolyni, hogy az óvoda melletti parkolóban lévő, iszaptól eltömődött csatornafedelet a tűzoltók megtisztították a hordaléktól.

Az MTI a helyszínről úgy tudja, hogy a dél körül Nagykanizsa térségében lezúdult nagy eső miatt Gelsétől Újudvarig teljes szélességben elöntötte az utat a közeli mezőgazdasági területről lezúduló sáros folyam. (MTI)