A Halszagú Magyarország-ügyének koránt sincs vége, ezek most a legfrissebbek:
A Borsnak próbálta megmagyarázni az '56-os emlékdal katasztrófáját a Magyar Szabadság Éve rendezvénysorozat programigazgatója, nem sok sikerrel. Tallai Gábor elsőnek a miniszterelnököt próbálta menteni a kamudal ügyéből.
"A miniszterelnök nem rendelt dalt. Áprilisban, washingtoni útja során találkozott a világhírű amerikai-magyar producerrel, Desmond Childdal. Beszélgetésük közben vetette fel Orbán Viktor, hogy vállalná-e egy 1956-ra emlékező dal megírását,"
mondta a programigazgató a lapnak. Desmond Child ugyanerre így emlékezett a Terrorházában tartott július végi sajtótájékoztatón.
Az ötvenmillió forintos költségről Tallai programigazgató így nyilatkozott:
"magyar és külföldi előadók ingyen vállalták el a munkát! Költség persze így is jelentkezik, de ha azt mondom, az egész költségvetés ötvenmillió forint volt, kisebb világcsúcsról beszélhetünk."
Hogy mire ment az ötvenmillió, továbbra sem tudni. Világcsúcsnak, világcsúcs.
A számban közreműködő énekesek közül csak Péter Szabó Szilvia szólalt meg.
„Nem értem ennek az egész történetnek ezt az eltúlzott politikai fennhangját! Ez nem erről szól! Mikor felkértek, hogy énekeljek ebben a dalban, két nagyon jelentős okból vállaltam el a felkérést teljesen TÉRÍTÉSMENTESEN! Első sorban HAZASZERETETBŐL, egy nemes célt szolgálva, amely a mi történelmünk része, másodsorban pedig Desmond iránti TISZTELETBŐL. Ha ezért én megítéltetek, akkor azt hiszem valamit végtelenül rosszul gondolok a világról."
Az énekesnőnek amúgy nincsen saját tapasztalata '56-ról.
Az év könnyűzenei eseményének ígérkezik október 23-a.
A tervek szerint
Péter Szabó Szilvia, Vastag Csaba és a többi térítésmentesen éneklő "élőben" adják elő a dalt,
aminek legfőbb erénye Balog Zoltán miniszter szerint az, hogy rengeteg stílust kever.
Miután kiderült, hogy az Egy szabad országért című dalt Desmond Child 2007-ben már egyszer bemutatta, a dalszerző hosszasan magyarázkodott Facebookján. A poszt viszont mostanra eltűnt.
Desmond Child bejegyzésében csalódottságáról beszélt,
"a magyar média egész frontos, kiérdemeletlen támadást indított a projekt, a személyem és családi életem ellen",
pedig szerint a dal nem más, mint
"őszinte tiszteletadás az 56-os magyar forradalom előtt, amely örökké él majd a történelmünkben".
Úgy tudni, hogy készül klip a forradalom dalához. De a premier időpontja még sajnos még nem ismert.
A dalt nem most írta, és nem Magyarországnak, hanem kilenc évvel ezelőtt a miami sportolók győzelmeinek tiszteletére. Ügyes!
Orbán Viktor nem foglalkozik művészi koncepciókkal vagy ízlésbeli dolgokkal, tudtuk meg sajtófőnökétől, Havasi Bertalantól, akit Desmond Child újrahasznosított daláról kérdeztünk.