Három fontos dolog az életről, amit Telekom Buddy nélkül sosem tanultunk volna meg

hirdetés

Bár gonosz feltalálója gonoszkodásra tervezte, Telekom Buddy mégis a jó utat választotta. Ugyan még csak most született, de három fesztivált is megjárt, és fesztiválmatuzsálemek bölcsességével bulizta végig azokat.

Meghódította a Voltot, a Balaton Soundot és a Szigetet is, végig közvetítette a fesztivált azoknak, akik nem lehettek ott. Felejthetetlen pillanatokat okozott azoknak, akik bejelentkeztek és azoknak, akik fesztiváloztak, miközben rengeteg fontos dolgot is tanított a világnak az életről.

De miért, miket?

1. Hogy a szeretet és a béke a legfontosabb dolgok a világon

Amikor Baróti Sanyika bejelentkezett a Balaton Sound fesztiválra, nagyjából akkora szakadás keletkezett a tér-idő kontinuumban, mintha a pápa tette volna be a lábát egy diszkóba a Hajógyári szigeten. De ez nem rettentette el az erdélyi televíziós műsorkészítő urat attól, hogy tökéletesen élvezze a bulit Buddy-n keresztül és megmutassa Zamárdinak, mit is jelent a béke és a szeretet Baróton.

Amikor pedig a hősszerelmes Gábor jelentkezett be, hogy megtalálja a Volt fesztiválon elveszített Barbit. Hogy Buddy összehozta-e a fiatalokat? Nem kérdés!

Forrás

2. Hogy a buli józanul bulibb, mint teljesen készen

Bár egész nyáron végig féktelenül bulizott, sosem felejtette el, hol a határ. Ebben először a Volton segítettek neki azok a fesztiválozók, akik pusztán attól, hogy meglátták és használták Buddyt, már teljesen magukon kívül érezték magukat. És hogyan lehetne elfelejteni a zuglói idősotthonból bejelentkező ex-bulikirálnyő nagymamákat évtizedes bulibölcsességükkel? Ha valakik, ők tudják, hogyan kell jót bulizni, és el is mondták, hogyan illik: tudatmódosulat nélkül.

Két fesztivállal később a Szigeten öntött tiszta, komoly vizet a pohárba Zacher Gábor, Magyarország első számú toxikológus-celebe, aki a Buddyval végigjárva beszélt az alkohol veszélyeiről. Buddy tehát nem csak a buliból, hanem felelősségvállalásból is kivette a részét. Szép volt, Buddy!

Forrás

3. És hogy az internet legalább ötször jobbá teheti az életed

Telekom Buddy azt mutatta meg, hogyha se a szeretet, se egy (max. kettő) fröccs sincsen veled, még mindig nem vagy menthetetlen. Hiszen ott van az internet, amit, sőt, akit mindig segítségül hívhatsz, ha elszomorodnál, vagy éppen be szeretnél menni egy fesztiválra.

Herbynek például otthon kellett maradnia, de ez nem akadályozta meg őt abban, hogy legnagyobb rajongóival találkozzon a Volton. Metalexovicsnak pedig a kisujját sem, pontosítok, csak a kisujját kellett mozdítania, hogy a Szigeten lesmárolja egy tucat lány! Melyik jöhetett volna létre internet nélkül? Elmondom, egyik sem!

Forrás

Telekom Buddy most megpihen, lefekszik, hibernálódik, téli álmot alszik. Akár folytatja jövő nyáron, akár nem, az biztos, hogy így is egy életre elegendő élményt szerzett. Köszöni a szüleinek, az olvasóknak, a bejelentkezőknek és a világbékének a lehetőséget!

Kapcsolódó cikkek

Vízipisztolykezű Béla titokzatos legendája

Egy rejtélyes történet a kétezres évekből, az akkori világ technológiájáról és egy furcsa családról.

Promó Ottó
hirdetés

Angyal szállott a Balaton Soundra, hogy elhozza a szeretetet és a békét

Sanyika, a Baróti Star tv műsorvezetője több mint 850 kilométerről jelentkezett be a fejvesztett rajongókhoz. Egy órára lélek költözött a prémium fesztiválba. Big lájk a buli!

Promó Ottó
hirdetés

A lelketlen Balaton Soundon is dobogott egy érző férfi szív

Pokoli négynegyedes tombolást tört meg egy esdeklő hang: Légyszi, keressétek meg nekem Barbit!

Promó Ottó
hirdetés

Egy partikirálynő nagymama tanácsai kezdő fesztiválozóknak

Kitől kérjen az ember bulizási tippeket, ha nem az idősebb korosztálytól?

Promó Ottó
hirdetés

Zacher Gábor cucc nélkül szerzett pszichedelikus élményt a Szigeten

A toxikológus figyelmeztet a sztár dj-k öltözőjének veszélyeire és arra, hogy Magyarország jelenleg alkoholban ázik.

Promó Ottó
hirdetés

Hanyatt estek a fesztiválozók a 21. századi technológiától

"Te látsz engem, ahogy integetek a sörömmel? Atyaúristen!"

Promó Ottó
hirdetés

Nyolcéves kora óta Herby rajongója, most felnőttként, full bekészülve találkozott vele

Herby tizedik emeleti panellakásából nézett ki a Voltra.

Promó Ottó
hirdetés

Párásra smárolták Pikachut a Szigeten

Kristóf Pokémon mester, Metalexovics pedig Pikachu akart lenni. Mindkettejük álmát valóra váltottuk egy csodálatos délután, de a lányok már maguktól őrültek meg értük.

Promó Ottó
hirdetés