"Nem tartok igényt olyan állami kitüntetésre, amelyet egy rasszista, a magyar politikai kultúra lerohasztásában élenjáró bértollnok megkaphat"

POLITIKA

után Bruszt László is visszaküldi Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét Áder Jánosnak. A szociológusprofesszor posztjában azzal indokolja döntését, hogy nem tart igényt egy olyan állami kitüntetésre, amit

"egy rasszista, a magyar politikai kultúra lerohasztásában élenjáró bértollnok megkaphat. Nem tudom, Ön hogyan számol el lelkiismeretével azután, hogy aláírta annak a Bayer Zsoltnak a Lovaggkereszttel való kitüntetését, aki évek óta folyamatosan kisebbségek eltiprására, polgártársaink meggyilkolására szólít fel. Öszintén szólva: nem is érdekel. Nekem azonban nem áll szándékomban B.Zs.-tal egy listán szerepelni."

Kapcsolódó cikkek

Kaltenbach Jenő visszaadja állami kitüntetését Bayer Zsolt miatt

Meg lett becstelenítve a kitüntetés, írja Ádernek.

kasnyikm
POLITIKA

Sorban adják vissza az állami kitüntetéseket Bayer Zsolt lovagkeresztje miatt

Most Kenyeres István biotechnikus döntött úgy, hogy lemond a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjéről, mert nem akar közösködni a NER kedvenc publicistájával.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Bayer kitüntetése miatt Tóth Bálint matematikus is visszaküldi lovagkeresztjét Áder Jánosnak

„Számomra vállalhatatlan, hogy e személlyel összefüggésbe hozható legyek, ezért kitüntetésemet visszaküldöm.” Írja a professzor a köztársasági elnöknek küldött levelében .

Ács Dániel
TUDOMÁNY

Polgár András is visszaadja állami kitüntetését B. Zsolt miatt

Sőt, ami már tényleg a világ vége, Krausz Tamás is. Mondjuk a kormányt nem érdekli.

kasnyikm
POLITIKA

Bayer Lovagkeresztje miatt Erdélyi Ágnes is visszaadja kitüntetését

Áder János postása ma többször fordul.

Botos Tamás
POLITIKA

"Nincs más választásom, visszaszolgáltatom keresztemet"

Nem szeretne Bayerrel egy dicsőség-közösséghez tartozni Péter Vladimir ötvösművész. Ő a nyolcadik.

Botos Tamás
politika

Galkó Balázs színész is visszaadja a lovagkeresztjét Bayer Zsolt miatt

Mint írta, nem kíván bizonyos emberekkel egy kalap alá tartozni.

Herczeg Márk
politika