A Bayer Zsoltot kitüntetésre állítólag felterjesztő Gulág-emléktársaság elnöke nem ért egyet Bayer Zsolt kitüntetésével

POLITIKA

A Népszabadság kereste meg Stark Tamás történészt, mivel a kormány arra hivatkozott, hogy a gyalázkodásban erős publicistát, Bayer Zsoltot a Gulágokban elpusztultak emlékét őrző közösség terjesztette fel lovagkeresztre, Stark pedig ennek a társaságnak a kuratóroumi elnöke.

Hétfőn kiderült az is, hogy a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnökhelyettese, Pintér Jolán terjesztette fel Bayert. De Stark válaszai alapján ez magánkezdeményezés volt, mert például ő is csak a lapokból értesült a díjról.

Majd így folytatódik az interjú:

– Egyetért a kitüntetéssel?

– Nem értek vele egyet. Bayer Zsolt szerintem semmiképpen sem méltó állami díjra.

– Miért nem?

– Egyrészt az olykor rasszista jellegű írásai miatt nem. Másrészt azért nem, mert – amennyire a munkásságát ismerem – a cikkeivel egy olyan orosz rendszert támogat, amely nem néz szembe a sztalinizmus bűneivel, igyekszik bagatellizálni és relativizálni azokat. Pont a Gulág áldozatainak emléke nem engedi meg, hogy egy ilyen újságírót kitüntessenek.

– Pintér Jolán szerint Bayer a Gulággal kapcsolatos kutatásaival és írásaival érdemelte ki az elismerést.

-Nem vitatom, hogy Bayer Zsoltnak ilyen irányú tevékenysége is van, de én nem ismerem. Pedig nekem ez szakterületem.