Pokémonozott a norvég liberálisok vezetője, miközben az ország honvédelméről szóló bizottsági meghallgatáson vett részt

külföld

Trine Skei Grande a norvég liberális párt vezetője, ők adják a kisebbségi kormány támogatásának egyik alapját. A mostani ügy viszont valószínűleg nem fog túl jót tenni a megítélésüknek, a pártvezért ugyanis felvették egy honvédelmi bizottsági meghallgatáson, miközben Pokémon Gózik a telefonján.

Forrás

A nő még kérdezett is a biztossági meghallgatásra meghívott katonai szakértőktől, de a válaszra már látszólag nem is figyelt, inkább újra a telefonjába mélyedt.

Oeyvind Halleraker, a honvédelmi bizottság elnökhelyettese azt mondta, hogy az ülésen nagyon fontos dolgokról volt szó, és fontos, hogy a norvég politikusok is komolyan vegyék az ország NATO-tagságából fakadó kötelességeket, meg az Északi-sarkkal kapcsolatos kérdéseket.

Trine Skei Grande azt mondta, azért Pokémonozott, mert ő olyan, aki akkor tud igazán jól figyelni, ha közben valami más, „agyhalott” tevékenységet folytat. De később ehhez hozzátette, hogy abbahagyta a játékot, amikor képviselőtársai figyelmeztették, hogy zavarja őket a dolog. (ABC)