A német gazdasági miniszter vasárnap azt nyilatkozta, hogy amennyiben nem menedzseli megfelelő módon, Európa nagyon súlyos válságba sodorhatja magát a Brexitet követően.
"A Brexit rossz, de nem annyira gazdasági, mint inkább pszichológiai és még inkább politikai szempontból" - mondta Sigmar Gabriel, utalva arra, hogy az elhúzódó, kiskapukkal szegélyezett egyeztetési sorozat miatt Európa könnyen egy gyenge, vívódó földrész képét mutathatja a világ felé.
Szerinte nem szabad engedni, hogy Nagy-Britannia "megtartsa a számára kedves dolgokat", miközben távozik az Európai Unió tagjai közül. A kilépés mellett szavazó országnak teljes felelősséget kell vállalnia döntéséért.
Vasárnap hasonló dolgokat mondott egyébként Michael Roth, Németország külügyminiszter-helyettese, annyi fontos kiegészítéssel, hogy az angolok nem tarthatják meg egyidejűleg a közös piachoz való hozzáférést, miközben korlátozzák a náluk dolgozó európaiak szabad mozgását.
Theresa May miniszterelnök kiáll a "Brexit az Brexit" politikája mellett, azaz nem kér engedményeket a jövőre induló tárgyalások során, az egyeztetéseket vezető miniszterek viszont nem ennyire határozottak és egységesek ebben a kérdésben. (Independent)