Szombat óta minden este tízkor majdnem egy óráig megy a Való Világ, ami huszonnégy órát foglal össze, így az interneten minden nap jelennek meg anyagok arról, ami a tévébe már nem fért bele.
Ott jelent meg tegnapelőtt, ahogy VV Vivien két pohár pezsgő után, mégis részegen beül az ablak mellé és elmeséli az első néhány óra tapasztalatait.
Nézz rám, bébi, onnan látsz? - mondta a kamerának. Tök stresszes vagyok. Tök stresszes voltam. Aranyosak a többiek, de már látom, hogy tartanak tőlem, már tökre látom.
Ezek után visszament a többiekhez, váratlanul meztelenre vetkőzött és addig randalírozott, amíg a többiek le nem fektették aludni. VV Dina ekkor felvetette, hogy Vivien talán túljátssza a szerepét, esetleg nem is olyan buta, amivel a többiek nem értettek egyet.
De a beköltözőbulit követő másnapi beszélgetés Dinát támasztja alá. Az ott feltárult, megdöbbentő tényeket a 24.hu szúrta ki. Vivien és Zsófi a nyugiszobában folytattak metabeszélgetést, amikor Vivien meghökkent:
Itt kamerák vannak? Vesznek minket végig?
Nem arra értette persze, hogy úgy nagy általánosságban veszik-e őket, hanem hogy rejtett helyeken, például a tükörben is vannak-e kamerák.
Én elég nehezen tudom elképzelni, hogy aki eljut a Való Villa belsejébe, túlvan egy csomó jelentkezési procedúrán, vagy legalább látott akár egyetlenegy részt is a korábbi szériákból, ne tudná, hogy a kamerák mindenhol veszik őket. Persze ettől még nem biztos, hogy Vivien megjátssza magát, de ezentúl nagyon oda kell figyelni rá.