Trencsényi László elsétált a Parlamenthez és visszahajította lovagkeresztjét a kormánynak

politika

Trencsényi László egyetemi tanár, iskolakutató, a Magyar Pedagógia Társaság ügyvezető elnöke kedd este a hatalommal való kollaborációról beszélgetett Knausz Imre pedagógia kutatóval a Szabadság téren. A nyilvános találkozónak a német megszállás emlékműve elleni tiltakozásként létrejött Eleven Emlékmű csoport beszélgetéssorozata adott helyt.

A találkozó után a megjelentek átsétáltak a Parlament épületéhez, ahol Trencsényi a ház lépcsőjére vetette lovagkeresztjét, amit még 2009-ben - az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának docenseként - vehetett át. Trencsényi az akció előtt az egybegyűltek előtt röviden elmondta azt is, miért döntött így:

"A kereszt, amelyik a kegyelem és az áldozathozatal jelképe, Áder, Orbán és Bayer Zsolt szájából a megtorlás és a kegyetlenség heródesi jelképévé vált."

Trencsényi László a Parlament előtt. Foto: Eleven Emlékmű

A kutató az épületre kiragasztotta nyilatkozatát, amiben részletesebben megindokolta, miért csatlakozott azokhoz, akik a publicista kitüntetése elleni tiltakozásképp szintén visszaadták érdemrendjeiket:

"Az elmúlt napok (és hosszabb időszak) közéleti eseményeit követve azt a személyes döntést hoztam, hogy magam is visszaadom a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje elismerést, melyet ugyan nem ettől a kormányzattól kaptam, s melynek kiírásában megjelölt célokért magam is úgy gondolom, hogy sokat áldoztam.

A jelképes gesztussal kívánok tiltakozni azon kormányzati üzenet ellen, mely a "nemzet fejlődésének érdekében" végzett tevékenységként ismeri el annak az újságírónak működését, aki szavaival és gondolataival hatékony és szerves részese annak a szellemi kútmérgezésnek, mely újabb- és újabb gyűlöletkampánnyal uszít különböző értékes és érdemes emberi közösségek, csoportok ellen.

A kormány lépését nem tudom másképp értékelni, mint hogy azonosul ezzel a hangnemmel és gondolatrendszerrel. Ez ellen is - mint eddig is - felemelem szavamat."