Nyilas lobogós Youtube-videóval mutatkozott be a konzervatív magyar egyetemisták régi-új szervezete, az Identitesz

politika

„Együtt, bátran, közös akarattal mondunk nemet az önmagából kifordult liberális világnak, mely mindenáron be akarja sározni a közösség, a hagyomány és a hazaszeretet eszményét, hogy elpusztítsa közös identitásunkat."

Mondjuk akarja a halál, főleg mindenáron, mindenesetre így hangzik az Identitárius Egyetemisták Szövetsége, más néven Identitesz bemutatkozó Youtube-videójának tételmondata, amit a szervezet vezetője, László Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológus hallgatója mond el drámai hangon, aztán feltűnik egy dombtetőn, és meglobogtatja a a mozgalom lobogóját.

Forrás

Ezt itt:

Az Identitesz nem a semmiből bújt elő, László Balázs a Konzervatív Hallgatók Szövetsége nevű képződményből ismert, áprilisban még annak elnökeként nyilatkozott a Magyar Hírlapnak:

„Alapvetően megelőző jelleggel jött létre a szövetség, kiindulva a nyugati egyetemeken uralkodó véleménydiktatúra jelenségéből.

- Ott azért mi még nem tartunk.

- Valóban, ott még nem, ezért is kell megelőznünk, hogy nálunk is kvázi megkérdőjelezhetetlen dogmává alakuljon többek között a genderelmélet."

A Konzervatív Hallgatók Szövetsége idén több látványos akcióval hívta fel magára a figyelmet: áprilisban Szegeden áthúzott 68-as logókkal ragasztották le a melegbarát szórakozóhelyek „Biztonságos tér" feliratú, szivárványszínű matricáit; május végén Szodómia, szodómia, fújozzással

Forrás

igyekeztek ellehetetleníteni az ELTE kiskörúti campusán rendezett leszbikus csókolózós flashmobot, ahol előkerült minden idők egyik legjobb ellentüntetés-szlogenje, nevezetesen hogy

Az aberráció nem normális.

A Konzervatív Hallgatók Szövetsége mostanra eltűnt a Facebookról, helyébe, úgy tűnik, az Identitesz lépett, aminek az elődhöz hasonlóan az anyaszervezet mellett vannak vidéki alegységei Szegeden és Debrecenben is, és persze nemcsak a Facebookon tevékenykednek, hanem például az Instagramon is:

Forrás

(UPDATE: a szervezet Instagram-oldalát cikkünk megjelenése után egy órával privátra állították; a képen három tag lenget egy domboldalon két Identitesz- és egy magyar zászlót.)

Az identitárius mozgalom nem magyar találmány, az első ilyen szervezet a francia szélsőjobbról vált le még 2002-ben. Eredetileg a bevándorlásellenes Bloc Identitaire ifjúsági tagozataként működött, később önálló identitást talált magának, és Franciaországon kívül vannak szervezetei Skandináviában és Németországban is.

Az alábbi videóban például az elkeseredett német fiatalok arra hívják fel a figyelmet, hogy a mostani német politika egy multikulturális utópia nevében feláldozza az értékeket és hagyományokat, az ellenvéleményeket elhallgattatja, az identitást feláldozza a homogenitásért, miközben Európa haldoklik, a jövő veszélyben forog, satöbbi, satöbbi:

Forrás

Az identitárius mozgalom logója a körbe fogalmazott lambda:

Ami, ha kicsit hunyorít az ember, tényleg egy nyílra hasonlít:

Minden más hasonlóság pedig kizárólag a véletlen műve lehet.

A Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt Pártszimbóluma, 1931