Röviden csalódásnak értékelte a férfi és a női vízilabda válogatott olimpiai szereplését Kemény Dénes, a szövetség elnöke a Nemzeti Sportnak nyilatkozva. A férfiak ötödikek, a nők negyedikek lettek.
Kemény szerint amíg ő volt a szövetségi kapitány, az mindenképpen kudarcnak számított, ha a férfiak nem szereznek érmet. Ez az ő idejében 29 világversenyből csak háromszor fordult elő. (Viszont ebből az egyik éppen a 2012-es londoni olimpia volt, amikor három, zsínórban begyűjtött olimpiai bajnoki cím után csak ötödik lett a csapat). Arról nem akart nyilatkozni, hogy mi lesz a válogatottat most irányító, lejáró szerződésű Benedek Tibor sorsa.
Viszont volt egy megjegyezése az utánpótlás gondjairól. Nem is a fiatal tehetségeket hiányolta, hanem a fiatal, szárnyaikat bontogató tehetséges edzőket.
„Sajnos azt érzékelem, hogy a társaságiadó-pályázatok lehetővé tették az utánpótlásedzők jövedelmének drasztikus emelését, és ameddig alacsonyan fizetett gyerekedzőink voltak, száz százalék volt, hogy lelkesedésből és szeretettel dolgoznak, mert az a fizetés nem motivált senkit, amit öt évvel ezelőttig az egyesületekben lehetett keresni. Az alulfizetett, lelkes edző szakmai képességein kisebb feladat javítani - ha szükséges egyáltalán -, mint lelkesedést és alázatot adni. Most viszont szépen lehet keresni, és sajnos olyan edzők kezébe is kerülnek tehetségek, akik csak a fizetésért edzősködnek. Ez pedig rossz irány.”