Kerék-Bárczy: Fél éven belül új politikai erő jelenhet meg

POLITIKA

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott a DK-ból a Kerék-Bárczy Szabolcs arról, hogy

fél éven belül új politikai erő jelenhet meg.

A lap úgy tudja, hogy a baloldali pártjaikban csalódott politikusok szervezet felépítésén dolgoznak. Az MDF után a Demokratikus Koalícióban is csalodó Kerék-Bárczy szerint

most a fejünkben és a szívünkben épül az elhatározás, de hamarosan megtaláljuk az együttműködés új formáját is.

A politikus kijelentette, hogy egyáltalán nem olyan mély a konzervatív, liberális, szociáldemokrata gondolkodású emberek között a szakadék, mint amennyire ezt a kormány igyekszik belénk sulykolni.