Belgrádban tárgyalt hétfőn a szerb és a magyar miniszterelnök, az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor kijelentette, hogy
"fel kell készülnünk egy nehéz őszre is."
A magyar kormányfő szerint túlságosan törékeny az EU és Törökország menekültügyi megállapodása, nem zárható ki egy tavalyihoz hasonló helyzet a balkáni migrációs útvonalon.
"Ne legyünk balekok, ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy ami tavaly bekövetkezett, az idén is bekövetkezhet, és az a munka, amit tavaly elvégeztünk, az idén is vár majd ránk,"
mondta Orbán, majd hozzátette, hogy tervekkel kell rendelkezni a helyzet romlására. Aleksandar Vucic is osztotta Orbán aggodalmát, a szerb miniszterelnök szerint is fel kell készülni az őszre és a télre, hiszen már most is több mint ötezer migráns tartózkodik az országban. (MTI)