Pintér szerint meg sem történt, az ügyészség mégis nyomoz a Röszkén megvert újságírók ügyében

bűnügy

Egy éve, szeptember tizenhatodikán vertek meg hat külföldi újságírót a Terrorelhárítási Központ és a rendőrség emberei, miközben a röszkei határátkelőnél kirobbant zavargást oszlatták fel. Három médiamunkás ellen még eljárást is indítottak

határzár tiltott átlépése bűntettének gyanúja miatt,

de ezt pár nappal később megszüntették. Hiába nyilatkozott a lengyel újságíró, Jacek Tacik kötéssel a fején, és volt egyértelmű, hogy mi történt, az Európai Központ a Sajtó- és Médiaszabadságért kritikájára Pintér Sándor belügyminiszter visszautasította a vádat, hogy magyar rendőrök külföldi újságírókat vertek meg.

Forrás

A Népszabadság megtudta, hogy hiába a belügyminiszter tagadása, az ügyészség

hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanújával nyomoz

a hat újságíró ügyében. A Központi Nyomozó Főügyészségen eddig TEK-eseket, rendőröket hallgattak ki, egyelőre tanúként, gyanúsított még nincs. Az ügy szépsége, hogy

a rendőrség időközben megsemmisítette a röszkei balhénál készült felvételeit.