Ryan Lochte ugyan hatodik olimpiai aranyérmét is megnyerte Rióban*, de mégsem erről, hanem az ún.
benzinkutas kalandról
lesz ismert Lochte 2016-os olimpiája. Az úszó még Rióban adta elő történetét arról, hogy rendőrnek öltözött bűnözők a homlokához fegyvert szorítva kirabolták. A sztori gyorsan apró darabokra hullott: a brazil rendőrség nyíltan hangoztatott kételyei után maga Lochte is változtatgatni kezdte a történetet, amiből előbb a rendőrök tűntek el, aztán a fejhez szorított fegyver motívuma, mígnem a végén a rendőrség előállt a saját verziójával, hogy
valójában Lochte és három úszó barátja, Gunnar Bentz, Jack Conger és Jimmy Feigen vertek szét egy benzinkutat, ahol a fegyveres biztonságiak teljes joggal próbálták megfékezni őket.
Utóbb aztán ez az interpretáció is túlzónak bizonyult, de a lényegen nem változtatott: egyértelműen bebizonyosodott, hogy Lochte hazudott. Most pedig mind a négy úszóra elitltás vár. A TMZ értesülései szerint Lochtet tíz hónapra tilthatja el a szövetség, a többiek kisebb büntetésre számíthatnak. (Via Business Insider)
Helyesbítés: A cikk eredeti változatában tévesen azt írtam, hogy Lochte végzett hármas holtversenyben Cseh Lászlóval és Michael Phelpsszel a száz méteres pillangó döntőjében. Pedig az Chad Le Clos volt. A tévedésért elnézést kérek, és köszönöm a kommentelőknek, hogy szóltak!
A világklasszis amerikai úszót és csapattársát fegyverrel fenyegették.
Fiatalság, bolondság.
Az amerikai úszózseni az NBC-nek adott hosszú interjújában tört meg, és kért elnézést csapattársaitól és Rio lakosaitól.
Nem rendőrök voltak, és nem szorítottak fegyvert a fejéhez. Három csapattársát Brazíliában tartották a hatóságok, akik kételkednek a rablásos sztoriban.