A kétszeres Kossuth-díjas költő, író 86 éves volt. Csoóri régóta súlyos beteg volt, vasárnap éjszaka halt meg. A kormány a saját halottjának tekinti.
2005 óta a Magyar Írószövetség örökös tagja. Munkásságát 2003-ban Arany János-nagydíjjal, 2004-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2008-ban Prima Primissima Díjjal is elismerték. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben lett Budapest díszpolgára. A demokratikus ellenzék egyik vezetője, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt, a Magyarok Világszövetségének elnökeként kezdeményezte a Duna Televízió megalapításának. (MTI)