Kövér László házelnök napirendi javaslata alapján Orbán Viktor napirendi felszólalásával rajtol az őszi ülésszak a Parlamentben, amire minden frakció reagálhat majd.
A képviselők a mandátumigazolások után új tagot választanak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába, amire azért van szükség, mert Bártfai-Mager Andrea távozott a testületből, mivel postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos lett. A tanács új tagja Kardkovács Kolos, a jegybank korábbi jogi és szanálásért felelős ügyvezető igazgatója lehet, akinek jelölését a Fidesz-frakció egyhangúlag támogatta.
A parlamentnek döntenie kell a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogáról is, miután Polt Pétert is érdekelni kezdte, hogy tényleg ő-e az alkotmányos költséget bezsebelő Voldemort Nagyúr, ezért kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését. Bár a fideszes képviselő hangját is lehet hallani a pályázati csalást leszervező telefonbeszélgetéseken, Polt Péter azt mondta, fel sem merült, hogy tetten kellene érni Mengyi Rolandot, amint kenőpénzt vesz át.
Mengyi korábban közölte, teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, és azt kéri képviselőtársaitól, hogy szavazzák meg mentelmi jogának felfüggesztését „a valóság mielőbbi tisztázása érdekében”. Lázár János az üggyel kapcsolatban legutóbb úgy fogalmazott: a képviselőnek magáért kell helyt állnia, a kormány nem tervezi, hogy helyt áll érte. (MTI)
Bár neki saját állítása szerint tiszta a lelkiismerete, ügyvédje, Futó Barnabás szerint pedig csak hivatkoztak rá, a félmilliárdos pályázati csalás ügyében előkerült bizonyítékok mást mutatnak.
Pedig a jegyzőkönyvek alapján már korábban elég egyértelműnek tűnt, hogy mi történhet, amikor a fideszes képviselőnek átadják a pénzt.