Hack Péter NEM-mel szavaz a kvótanépszavazáson

politika

"Elmegyek október 2-án, és nemmel szavazok"

- mondta csütörtöki, Magyar Időknek adott interjújában az egykori prominens SZDSZ-es politikus, aki szerint Magyarország kiábrándult az Európai Unióból.

A Helsinki Bizottság és a Transparency International egyik alapítója nagy problémának látja, hogy Brüsszel politikai (!) közösséggé akarja formálni az uniót, és ehhez a nemzetállamok lebontásán keresztül vezet az út. Szerinte bal- és jobboldaliak helyett globalisták és szuverének között nincs egyetértés az unió állampolgárok között.

Hack azt is elmondta az interjúban, hogy lenézik az embereket azok, akik szerint a többség csak a propaganda miatt utasítja el a betelepítési kvótát, mert az emeberek alapvetően hülyék. (Érdemes megjegyezni, hogy a választók lenézésének fontosságáról nyilvánosan épp Orbán Viktor főtanácsadója beszélt egy előadásában.)

A jogász elismerte, hogy jogilag nincs jelentősége a népszavazásnak, de szerinte politikai legitimációs szempontból fontos, mert üzenni kell Brüsszelnek, hogy nem lehet minden döntést központosítva lenyomni a nemzetállamok torkán. Szerinte "a népszavazásban így tulajdonképpen az egész unió jövője benne van." (Magyar Idők)

Kapcsolódó cikkek