A HP nyomtatói hirtelen elkezdték nem felismerni a nem hivatalos patronokat

TECH

A váltás szeptember 13-án történt, aznap egy rakás HP nyomtató tulajdonosa tapasztalhatta azt, hogy a nyomtató nem veszi be a nem hivatalos, harmadik fél által gyártott tintapatronokat. Eddigi információk alapján a HP OfficeJet, OfficeJet Pro és OfficeJet Pro X típusú nyomtatóit érinti a változtatás.

A HP elmondása szerint a legutóbbi firmware frissítés idején megváltoztatták a beállításokat, így a jövőben a nyomtatók csak HP-chippel ellátott patronnal fognak együttműködni.

ROBYN BECK / AFP

Egy holland nyomtatókereskedés szakértője ugyanakkor arról beszélt a BBC-nek, hogy nem tűnik valószínűnek, hogy ez a frissítés most következett volna be, szerinte még az utolsó nagy firmware felülírás idején, 2016 márciusában történt mindez, csak mintegy időzített bombaként előre beprogramozták ezt a változást.

A HP közleménye szerint az update célja, hogy védjék a HP fejlesztését és intellektuális tulajdonait.

Sokan felháborodva fogadták a váltást, amit persze magyaráz az, hogy a HP sajátmárkás patronjai jóval drágábbak, mint a névtelen márkák termékei. Vannak, akiket az háborított fel, hogy a cég beleegyezésük nélkül változtatott a nyomtató működési módján.

A HP nyomtatók tulajai a közelmúltban olyan hibaüzenetekbe futhattak bele, minthogy a patron sérült vagy hogy régebbi generációs patron került bele és ezért nem lehet használni.

Ugyanakkor a chippel ellátott, de utántöltött patronok még mindig működnek, mondta el a HP a BBC-nek. (BBC)