Állítólag a gyerekek miatt alakult ki köztük konfliktus, aminek a vége az lett, hogy Jolie hétfőn benyújtotta a válókeresetet – írja a TMZ, aminek a forrásai szerint Angelina Jolie nagyon nem volt elégedett azokkal a módszerekkel, amikkel Brad Pitt próbálta nevelni a 6 gyereküket.
Jolie a dokumentumok szerint azt szeretné, hogy ne legyen közös felügyelet, hanem csak az övé legyen a gyerekek felügyelete, Pitt pedig csak látogathassa őket. Harmadik fél állítólag nem áll a „kibékíthetetlen ellentét” mögött.
Pitt és Jolie 2004 óta volt együtt, és 2014 augusztusában házasodtak össze. Az iratok szerint 2016. szeptember 15. óta nem élnek együtt. Jolie-t a válási ügyekben sztárügyvédként emlegetett Laura Wasser képviseli, és a színésznő nem kér tartásdíjat a férjétől.
Az Oscar-díjas Jolie ügyvédje, Robert Offer közleményben erősítette meg a sztárpár válásáról szóló hírt: „Ez a döntés a család egészsége érdekében született meg.” Jolie nem kommentálja az ügyet, és mindenkit arra kér, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket.
A TMZ egyik forrása szerint viszont Angelina Jolie-nak elege lett abból, hogy Brad Pitt füvezik, talán iszik is, és a színésznő szerint agresszív is, amit veszélyesnek ítélt meg a gyerekeire nézve.
A két színész tavaly együtt szerepelt Angelina Jolie rendezésében az A tengernél című filmben, amiben egy elrontott házasságot játszottak el.
Brad Pittnek ez a második házassága, 2000 és 2005 között Jennifer Aniston volt a felesége. Angelina Jolie-nak Pitt a harmadik férje volt: 1996 és 1999 között Jonny Lee Miller, majd 2000 és 2003 között Billy Bob Thornton házastársa volt. (TMZ)