A rendőrség felfüggesztette a nyomozást a Gulyás Márton ujját törő verőember ügyében

POLITIKA

"(...) az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható"

Ez olvasható a hivatalos papíron, amit Gulyás Márton kapott a rendőrségtől. A civil aktivista ujját júliusban a Városligetben törte el egy verőember, Gulyást műteni kellett.

A feljelentést egyébként nem ő, hanem a kórház tette, hivatalból kell eljárniuk, amikor valakinek ilyen, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoznak. Gulyást most mint sértettet értesítették, hogy felfüggesztik a nyomozást.

Ez annak ellenére történt így, hogy két tanú is jelentkezett, akik látták, ahogy az egyik biztonsági ember zöld színű sisakjával az Olof Palme-sétánynál lévő kerítésbe kapaszkodó Gulyás kezére csap. Úgy tűnik az ő vallomásuk sem volt elegendő a rendőrségnek, hogy kibogozzák a bonyolult bűnügyet.

Az eredmény egyébként abban az értelemben nem meglepő, hogy a magyar rendőrségnek egyelőre még egy esetben sem sikerült felelősségre vonnia a kormány politikai érdekében eljáró verőembereket, a februárban az NVI-nél népszavazást elcsaló, videóra vett kopaszok ügyében is megszüntették az eljárást.

Gulyás azt mondja, hogy nem akarja elengedni az ügyet, most azon sakkoznak ügyvédjével, hogy a Liget projektcége vagy a biztonsági cég ellen indítsanak magánjogi eljárást az ujjtörés miatt.

A politikai ügyek egyengetésére kirendelt verőemberek nem csak a Ligetben aktívak, az egyik fegyver lehet ellenük, ha mindenki videóra veszi mit csinálnak egy-egy tüntetésen.

A ligetes kopaszok egyébként korábban azt mondták, hogy Gulyás megkéselte őket, bár a helyszínen készült videofelvételek ezt nagyon valószínűtlenné teszik. Ők nyáron arról beszéltek, hogy feljelentést tesznek az aktivista ellen, viszont ez Gulyás tudomása szerint eddig nem történt meg.

Kapcsolódó cikkek

Akkorát ütött a Liget kopasza Gulyás Márton kezére, hogy meg kellett műteni

Az aktivista egy vásznat akart leszedni a kerítésről, hogy a tüntetők belássanak a lezárt területre. Egy sisakkal ütöttek rá, levált egy darab csont a kisujjából. Ez súlyos testi sértés.

plankog
politika

Bűncselekmény hiányában a rendőrség megszüntette a nyomozást a választási iroda kopaszai ellen

Mivel Nyakó István végül odaférthetett a blokkolóórához, a rendőrség szerint nem történt akadályoztatás. Azzal, hogy csak Erdősiné után engedték oda a politikust, nem foglalkoztak.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

A Városligetben az izomemberek épp az utolsókat rúgják a magyar nemzetállamba

Orbán Viktor úgy döntött, hogy igazodik a nemzetközi trendekhez, feladja az állami monopóliumot, és privatizálja az erőszakot. Elérkeztünk a neo-középkorba, ahol a politikai vitákat zsoldosok rendezik le.

Bede Márton
politika

Mindenképpen videóra kell venni a rendőröket, még ha meg is büntethetnek érte

Fogalmunk sem lenne, hogy egy csapat politikai akaratot egyengető izomembert a rendőrök fölé rendeltek a Városligetben, ha nem készültek volna erről felvételek. A civileknek sincs jobb eszközük, hogy megvédjék magukat az erőszaktól.

erdelyip
Média

A TV2 videóján arról beszéltek a biztonsági emberek, hogy Gulyás Márton megsebesítette őket, csakhogy az Index szerint a közelben sem volt akkor

Megy tovább a hazudozás a városligeti balhéban. Az egyik kopasz karja állítólag megkarcolódott Gulyás bicskája miatt – pedig akkor Gulyás vagy 50 méterrel odébb volt.

Herczeg Márk
politika