Simicskó jelentést kért, miért rángatták el a Hír TV riporterét Hajdu János TEK-isten mellől

politika

A Hír TV riportere kedden próbálta megkérdezni Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ vezetőjét, hogy hogyan kaphatott letelepedési kötvényt egy adócsalásért jogerősen elítélt orosz állampolgár. Hajdu válaszolt ugyan, de nem a kérdésre, hanem valami másra, arról beszélt, hogy mit lehet majd látni a kezdődő haditechnikai bemutatón.

A riporter ezek után megismételte a kérdését, utána viszont megjelent egy terepszínű ruhás ember, aki elrángatta az újságírót a fő terrorelhárító mellől.

Simicskó István honvédelmi miniszternek Harangozó Tamás MSZP-s képviselő tett fel kérdést az esetről a parlamentben, és a miniszter azt válaszolta, hogy jelentés kér a dologról.

„a nyolc napon túl gyógyuló gallérfogás” nem helyes

- mondta Simicskó, aki szerint, ha a katona hibázott, felelősségre vonják. Leszögezte ugyanakkor azt is, hogy egy lőtéren történt az eset, ott pedig vannak szabályok. (mno.hu)