Az érvénytelen szavazatok miatt lesz a szokásosnál később eredménye a népszavazásnak

Tbg
POLITIKA

Vasárnap este 10-11 óra körül már magas lesz a szavazatok feldolgozottsága, közölte hétfőn Pálffy Ilona.

Ez egyáltalán nem jó hír, legalábbis azoknak, akik gyorsan túl szeretnének lenni az október 2-ai népszavazáson és az eredményének megismerésén.

A legutóbbi, 2008-as népszavazáson tízkor már mindent tudni lehetett, igaz, akkor a népszavazás érvényessége az alacsony részvételi küszöb miatt nem nagyon volt kérdéses.

Most azonban a népszavazás eredményessége elsősorban attól függ, összejön-e az érvényesség, azaz a választásra jogosultak legalább a fele plus egy fő elmegy ÉS érvényesen szavaz.

Ezt pedig csak a szavazatok átszámlálása, és az érvénytelen szavazatok kiszűrése után lehet megmondani.

Az érvénytelen szavazatokról szóló vita minden bizonnyal elbizonytalanítja majd a szavazatszámláló bizottságok tagjait a szavazatok összeszámlálásakor, ezért lassulni fog az eredmények megállapítása, közölte Pálffy.

Ha nagyon szoros lesz az eredmény, akkor a külföldről beérkező szavazatok és a levélszavazatok, és az ezekben található érvényes szavazólapok száma akár még a jövő héten is befolyásolhatja a népszavazás érvényességét.

Azaz az egészen pontos végeredmény csak szerdán, csütörtökön lesz ismert tippünk szerint.

Nem lesz elég megfigyelő

Hétfőn 8 275 145 választópolgár szerepelt a névjegyzékben, de ez a szám még a halálesetek miatt biztosan változni fog. A névjegyzéket pénteken 16 órakor zárják le, és még aznap ki is nyomtatják a helyi választási irodák.

Szombaton lezárult a külképviseleti névjegyzékbe vétel határideje, összesen több mint 11 ezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe.

A legtöbben Londonban szavaznának, 1327-en, Münchenben pedig 761-en adnák le voksukat.

37 ezren már jelezték, hogy nem a lakóhelyükön, hanem más magyarországi településen szavaznának október 2-án. Átjelentkezni szeptember 30-ig lehet.

A 105 külképviseleten, ahol külföldről lehet szavazni, egyáltalán nem lesznek megfigyelők.

A szavazatszámláló bizottságokba a frakciók 18 150 delegáltat jelentettek be, az NVI elnöke szerint ez nagyon kevés. Ennek kétharmada kormánypárti. (MTI)