Aki életében valaha betonozott, tudja, milyen a betonozás: az elején még azt is nehéz elképzelni, hogy bekapcsolja az ember a betonkeverőt, aztán pár óra múlva azon veszi magát észre, hogy nem tud leállni, a szomszéd kertjét is lebetonozná.
Így történt Kínéban is, ahol a középkori védelmi vonal, a Kínai nagy fal egy leromlott részét kellett volna restaruálni, de megbillent a cementes vödör.
A hétszáz éves építmény tetejét egyszerűen lelapították és végigbetonozták, mint valami járdát, írja a kínai Sina hírügynökségre hivatkozva a CNN.
A munkát 2014-ben csinálták, a kínai netes közvéleménynek azonban csak most tűnt fel a barbár restauráció.
Pedig 2006 óta szigorú előírások szerint lehet csak a több száz kilométer hosszú világörökségnek számító építményt restaruálni, amely feladatot a helyi hatóságoknak kell kivitelezni. (Sina/CNN)