Nem volt túl szabályos, ahogy a kormány nukleáris hulladékot vonatoztatott át az ukrán fronton, ezért eljárás indul Magyarország ellen

POLITIKA

Kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen az Európai Bizottság, mert a gyanú szerint jogsértő módon szállíttatták ki Oroszországba a 2003-as paksi üzemzavarban megsérült fűtőelemeket - írja a Népszabadság.

A lap szerint az eljárás a paksi bővítés engedélyeztetésére is hatással lehet, mert kiderülhet, hogy az atomerőmű nukleáris hulladékának elhelyezése megoldatlan. Két éve Jávor Benedek már jelezte, hogy az Oroszországba történő szállítással gondok lehetnek, mert Ukrajnában éppen eszkalálódott a konfliktus, az orosz fél pedig nem rendelkezett olyan akkreditációval, amely szerint az uniós előírásoknak megfelelő módon fel tudja dolgozni és el tudja helyezni a sugárzó hulladékot.Ennek ellenére 2014 nyarán mégis kivonatoztatták a sérült fűtőanyagot Ukrajnán keresztül Oroszországba. Legnagyobb gond ezzel az volt, hogy ha a kiégett fűtőanyag a háborús övezetben fegyveresek kezébe kerülhet, vagy ha bombatámadás éri akár egy országnyi területet is veszélyeztethetett volna.

Nemrég Jávor panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amely vizsgálatot indított, részben a kiszállítás körülményeinek tisztázása, részben a Majakba juttatott fűtőelemek elhelyezésének biztosítása érdekében. Ráadásul a kiszállításról szóló orosz-magyar megállapodás 2013-as módosítását az illetékes uniós szerv, az Euratom Ügynökség, nem hagyta jóvá.