"Politikai értelemben akkor is érvényes lesz a népszavazás, ha a részvételi arány nem haladja meg az 50 százalékot"
- szemlézi Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnökének az El País spanyol baloldali napilapnak adott vasárnapi interjúját az MTI.
Gulyás szerint is csak az számít, hogy a NEM-ek legyenek döntő többségben, ez már elegendő felhatalmazás a magyar kormánynak, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a többi európai kabinet vezetőivel.
Gulyás azt is mondta, szerinte egyébként az európai polgárok többsége egyetért a magyarokkal. Példát is akarnak mutatni a többi tagállamnak, hogy igenis kinyílváníthatják ellenakaratukat az Európai Bizottsággal szemben.
Ezen túl ellőtte az ismert paneleket arról, hogy a menekülteket a krízistérségekben kell megsegíteni, nem minden bevándorló terrorista, viszont elég sok terrorista bevándorló, és hogy a kvóta nem megoldás.
A kormánypárt emberei az elmúlt egy hétben látványosan visszakoztak, miután a belső méréseik már előre mutatták, hogy nem lesz érvényes a népszavazás. Orbán Viktor elmúlt heti megnyilvánulásain, a teljes hátraarcon mutatkozik ez meg a leglátványosabban, de ezt vetítette előre Kósa Lajos frakcióvezető gyenge trükkje is arról, hogy az IGEN-ek győzelme esetén a kormány lemond.
Tíz nap kellett csak ehhez a miniszterelnöknek, aki szeptember 22-én még arról beszélt, hogy ha nincs ötven százalék, akkor ez az egész nem is nemzeti ügy.
Ezt mondta Kósa Lajos a Fidelitas választmányi ülésén. De ezért még senki ne kezdjen szedelőzködni!