Ilyen eredményt még Tito sem hozott ki 1945-ben - így beszélnek a CNN-en a magyar népszavazásról

POLITIKA

"98 százalékos eredmény nem születik plurális demokráciákban, (...) teljesen abszurd, 1945-ben még Tito sem kapott többet 90 százaléknál"

Többek között ezt mondta a magyar kvótanépszavazás eredményéről a CNN amerikai hírtelevízióban Eleni Kounalakis, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete. Arról is beszélt, hogy akik nem értettek egyet a kormánnyal, azok otthonmaradásra és érvénytelen szavazásra biztatták az embereket, és 60 százalék így is tett.

Kounalakis Christiane Amanpour külpolitikai műsorának volt a vendége Kovács Zoltán kormányszóvivővel. Miután a volt nagykövet előadta a véleményét a magyar népszavazással kapcsolatban, Amanpour pedig elmondta, hogy a magyar kormány gyakorlatilag egyenlőség jelet tesz a migránsok és a terroristák közé a magyar kormányszóvivőhöz került a szó

Kovács Zoltán azt mondta, hogy a CNN politikailag elfogult, és a kritikák most is ugyanazok, mint amiket a magyar ellenzék és a nyugat-európai baloldal ismételget. Arról beszélt, hogy senki sem oktathatja a magyar kormányt, a népszavazás pedig a létező legdemokratikusabb intézmény. És hogy őket ok nélkül nácizzák.