Orbán újrafelhasznált szlogent vett elő az Új Egységgel

POLITIKA

A menekültellenes alkotmánymódosítást bejelentő tájékoztatón Orbán Viktor olyan intenzitással sulykolta a legfrissebb kormányzati szlogent, miszerint a népszavazáson Új Egység jött létre, hogy világos volt, ez lesz a következő hetek-hónapok legtöbbet ismételt kifejezése. Az új szlogen azonban nem új, de legalább régen is Orbáné volt.

Orbán Viktor: Új egység született

Négy helyen módosítják az alkotmányt, hogy Brüsszel ne telepíthessen Magyarországra senkit a magyar országgyűlés jóváhagyása nélkül.

Bede Márton
POLITIKA
Forrás

2008. májusában a miniszterelnök - még ellenzéki politikusként - Budapesten fogadta Szász Jenőt, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét. Ekkor beszélt arról, hogy Erdélyben korábban "egyszólamú egység volt" - nyilván az RMDSZ-re gondolt - de ez felbomlott. Az MPP megalakulása lehet az első lényegi lépés az új egység felé vezető úton - mondta akkor Orbán.

Az egymással rivalizáló magyar pártok új egysége a Fidesz két évvel későbbi hatalomra kerülése és igen aktív határon túli magyarpolitkája ellenére sem valósult meg. Legutóbb idén, a romániai önkormányzati választásokon sikerült olyan komoly magyar lakossággal bíró városokat elbukniuk, mint Marosvásárhely. Az új egységnek mégcsak nem is a bal-jobb megosztottság állt az útjába, hiszen a három vetélkedő párt közül az MPP és az EMNP is jobboldali.

Az orbáni Új Egység szolgenje ennek ellenére úgy megtetszett az erdélyieknek, hogy boldog-boldogtalan azt ismételgeti, mint Toró T. Tibor, az EMNP akkori elnöke ebben a 2012-es interjújában.

De attól, hogy az erdélyi magyaroknak nem hozott sikereket az orbáni szómágia, az anyaországbelieknek még jó lehet.


Kapcsolódó cikkek