Hihetetlenül inkompetens a magyar titkosszolgálat és a TEK, ha igaz a Népszabadság ma délután híre a belga ISIS-es terrorista, Salah Abdeslam mobiltelefonjáról.
Arról írnak, hogy a magyar hatóságoknak fogalma sem volt róla, hogy egy bűnözői csoport egy hajléktalan nevére 200 ezer telekomos SIM kártyát vásárolt Magyarországon, amíg a belga hatóságok nem jelezték, hogy magyar SIM-et használt az egyik párizsi terrorista Salah Abdeslam és csoportjának több tagja, és ennek utána kéne nézni.
Mint kiderült a Belgiumban elfogott dzsihádista és társai egy arab érdekeltségű GSM boltban jutottak a magyar kártyákhoz, és ezzel tartották a kapcsolatot az Iszlám Állammal illetve egymással. Most úgy néz ki, hogy ezek a kártyák is abból a 200 ezres csomagból származtak, amit hamis névre vásároltak Magyarországon.
A Népszabadság szerint egy csepeli hajléktalan vásárolta az első pár kártyát, majd a halála után mások vettek az ő adatait felhasználva összesen 200 ezer darabot. A lap azt írja, hogy nem is tucatnevű a fiktív vásárló, így aztán tényleg feltűnhetett volna valakinek, hogy valami nincs rendben.
Ilyen anonim vagy hamis névre vásárolt mobilkártyákat előszeretettel használnak bűnözők.
Ha a magyar titkosszolgálatnak és a terrorelhárításnak nem tűnik fel, hogy valaki hamis néven 200 ezer (!) SIM kártyát vásárol, és hogy van egy GSM bolt valahol Budapesten, ahol ISIS-es arcok ilyen hamis néven lévő kártyákhoz juthatnak, az iszonyú nagy baj, és tényleg jól mutatja, hogy a TEK maximum bűnözők elfogására alkalmas, de terrorelhárítása egyáltalán nem.