Bassár el-Aszad csütörtökön jelentette be, hogy a rommá lőtt várost tartó lázadók szabadon elvonulhatnak a családjaikkal, ha leteszik a fegyvert. A szíriai elnök két héttel azután beszélt az amnesztiáról, hogy az öt és fél éve tartó polgárháború legsúlyosabb bombázását hajtották végre a lázadók állásai ellen Aleppóban, amiben több százan haltak meg azok közül, akik az ostrom miatt ott rekedtek.
Az utóbbi hónapokban egyébként többször előfordult, hogy a felkelők elfogadták a kormányerők ajánlatát, például augusztusban Damaszkusz külvárosában, Darayyában, amit korábban évekig ostromoltak.
Ugyanakkor az aleppói felkelők azt mondták, nem tervezik az általuk ellenőrzött városrészek kiürítését, és visszautasították az elnök ajánlatát. Az egyik csoport vezetője azt mondta, ez csak valami trükk lehet, szerinte Aleppo nem olyan, mint a többi terület, nem lehet feladni.
A szír kormányerők szerdán bejelentették, hogy csökkentik a rakétázások és a légitámadások számát, hogy a civilek el tudják hagyni a várost, ugyanakkor a maradóknak pedig ultimátumot adtak, hogy ha nem élnek a lehetőséggel, „utoléri őket a sorsuk”.
A polgárháborúban több százezren haltak meg, Szíria lakosságának fele elvesztette az otthonát. Közben az Egyesült Államok azzal vádolja az orosz és a szír vezetést, hogy szándákosan civileket, segélyszállítmányokat és kórházakat támadnak. Erre válaszolt az orosz és a szír vezetés azzal vádolja Washingtont, hogy terroristákat támogat. (Reuters)