Pozsgai Zsolt, az országos rendőrfőkapitány személyügyi helyettese az állami tévén beszélt arról, hogy a szeptemberben megkezdett toborzás hatására eddig 1510-en jelentkeztek határvadásznak, akik közül 215-en nők.
Megemlítette azt is, hogy magáról a lehetőségről 5300-an érdeklődtek, de mivel ezeket a tájékoztatókat sok helyen kötelezővé tették a közmunkásoknak, önmagában ez a szám még nem olyan nagy teljesítmény.
A határvadásznak jelentkezők fizikai, pszichikai és alkalmassági vizsgálaton vesznek részt, és ha kidrül róluk, hogy kifogástalan az életvitelük is, akkor egy kéthónapos alapképzést kapnak.
Beszélt arról is, hogy már az alapképzés alatt jár nekik a bruttó 150 ezer forintos munkabér. Ha teljesítik az alapvizsgát, rendőr őrmesterként már 220 300 forintos bruttó alapbért keresnek. A jelentkezőkkel 12 hónapos próbaidőt kötnek ki, ez alatt kiderül mindenkiről, hogy alkalmas-e erre a hivatásra, illetve ő maga is eldöntheti, valóban ezt a pályát képzeli-e el hosszabb távon (MTI).