Rogán Antal véleménye a magánügyeiről (akkor és most)

képzavar

A helikopterezésen és hazudozáson kapott Rogán Antalt, aki 2006-ban még Kóka János helikopterezésén viccelődött, most egy másik saját régi megjegyzése cáfolta meg.

2007

Rogán Cecília, Rogán Antal, Puskás András alpolgármester és Rónaszéki László jegyző a 2006-os október 23-i ünnepségen (Fotó: MTI)

A Magyar Narancs idézte fel, hogy a lap egy 2007-es interjújában a közügyek és a magánügyek határáról a még ellenzékben lévő Fidesz belvárosi polgármestereként Rogán Antal azt mondta:

„A celebszerű szerep a polgármesterséggel együtt jár. Az pedig önmagában újdonság, hogy egy fiatalember tölti be ezt a posztot. Az V. kerület korábbi polgármestere is elment bálozni, csak kevésbé vonta magára a sajtó figyelmét. Nyilvánvalóan sokkal több olyan megnyilvánulási forma is tartozik ehhez, ami idősebbekre nem jellemző. Emellett természetesen élem az életem.

Az a véleményem, hogy a politikusok magánélete a modern politizálásban már nem magánügy; nem szabad titkolni. A modern politizáláshoz ez hozzátartozik, Nyugat-Európában már évtizedek óta így van.”

2016

Nagyot fordult a világ, hiszen most már Rogán propagandaminisztériuma teljesen máshogy áll Rogán bulijaihoz. Amikor ugyanis a helikopterezésről beszámoló Népszabadság arról érdeklődött, hogy a Nyírségben a Rogán családot szállító, német rendszámos, nagy fekete autót melyik cégtől kérték, fizettek-e érte, és ha igen, mennyit, illetve ki állta a költségeket, a minisztérium annyit válaszolt:

„Az, hogy a vendéglátók kit küldtek miniszter úr és családja elé az esküvőn, amin magánemberként vett részt, úgy gondoljuk, nem tartozik a Népszabadságra.”

Vajon Rogán Antal véleménye változott meg, vagy a minisztérium nem ismeri a véleményét a közszereplők abszolút átláthatóságának fontosságáról?

Kapcsolódó cikkek