Oszter Sándor és ügyvéd társai összesen ötvenmillió forintot szerezhettek egy adócsalással gyanúsított vállalkozótól a vádirat szerint, írja a Blikk. A vállalkozó, V. T., akit 2014-ben egy szlovákiai panzióban vettek őrizetbe a nyomozók, a gyanú szerint 600 millió forint adót felejtett el befizetni.
V.-t akkor már két éve körözték. A Blikk szerint a Story magazin szerint Oszter és az ügyvédek azt ígérték a bujkáló milliárdosnak, hogy magasrangú kapcsolatiak segítségével megszüntetik az ellene folyó nyomozást, ha fizet. A telefonbeszélgetésekben csak úgy repkedtek a nevek.
A vállalkozó nyilvános helyeken 5-10 milliónként összesen 50 millió forintot adhatott át a vádirat alapján Oszter megbízásából eljáró ügyvédnek, K. Sándornak. A zsarolók amúgy a sajtóhírek alapján tájékozódtak a nyomozásról, melynek fejleményeit úgy állították be, mintha az ő ráhatásukra alakultak volna úgy, ahogy.
A Blikk értesülései szerint V. egy idő után besokallt, a neje pedig bejelentette az esetet a rendőrségen, akik ezután megfigyelték Oszteréket. Kép- és hangfelvétel készült a pénzek átadásáról, és telefonjaikat is lehallgatták. A megfigyelés után a rendőrök öt helyen egyszerre tartottak házkutatást, és a feltételezett elkövetőket is egyszerre hallgatták ki, nehogy összebeszélhessenek.
A Blikk kereste Osztert, de ő nem válaszolt a megkeresésre. Neje, Donatella Failoni a Facebookon közzétett posztjában azt állítja, hogy
a sztori kacsa,
férjének azt mondták, hogy filmet akarnak csinálni vele, amúgy fogalma sem volt, hogy mi történik. (Via Blikk)