Bár ez már-már lehetetlennek tűnt, csütörtökön sikerült tovább élezni az orosz-amerikai viszonyt. Az orosz hadügyminisztérium közleményben jelezte, hogy
lelövik az amerikai légierő gépeit,
ha azok Basar el-Aszad ellen indítanának légicsapást.
„Had emlékeztessem az ún. amerikai »stratégákat«: a latakiai és tartuszi orosz támaszpontokat S-400-as és S-300-as légvédelmi rendszerek védik, ezek hatótávolsága pedig meglepheti az azonosítatlan repülő tárgyakat” – írták a közleményben.
A két említett légvédelmi rakétarendszer papíron 300, illetve 200 kilométeres körzetben képes repülőgépek megsemmisítésére.
Most dől össze Obama kormányának nyolcéves munkája, már a legpraktikusabb és legegyszerűbben megoldható kérdésekben sem várható előrelépés.
Oroszország és az Egyesült Államok viszonya hétfőn érte el mélypontját, amikor előbb az Egyesült Államok jelentette be, hogy felfüggeszt minden egyeztetést Oroszországgal a szíriai helyzetről, majd Putyin jelentette be, hogy országa felfüggeszti az atomfegyvergyártásra is alkalmas plutóniumkészletek megsemmisítéséről 2010-ben véglegesített szerződésben foglalt kötelezettségei végrehajtását. (Via The Moscow Times. Címlapképünkön egy S-300-as rendszer láthatóÖ