Felfüggesztik a Népszabadság kiadását

media

Azt írja az MTI, hogy a kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig.

Egyelőre semmi többet nem tudni a dologról. A Népszabadság online kiadása, a nol.hu már reggel 9 óta nem elérhető. Reggel viszont még az volt, igaz, péntek este óta nem frissült.

A magyar médiában régóta pletykálják, hogy a több fontos lapot is birtokló, osztrák tulajdonban lévő Mediaworks kiadó körül kormányközeli cégek is szaglásznak, és hogy a fideszesek konkrétan a Mediaworks megyei lapjaira és a Nemzeti Sportra fenik a fogukat. A kiadó mögött álló, rengeteg magyar kapcsolattal rendelkező osztrák milliárdos, Heinrich Pecina nem akarta külön értékesíteni a kiadó portfóliójába tartozó lapokat. A Fidesz vezetői viszont tartottak attól, hogy az ellenzéki beállítottságú Népszabadság határozottan kormányközeli kézbe kerüljön, hiszen ezzel csak tönkre tennék a lapot, és újabb vihart csapnának a médiapiacon.

A nyáron viszont kiderült, hogy egy Mészáros Lőrinchez közeli cég szaglászik a Mediaworks körül.

A Nyugat.hu azt írta pénteken, hogy mikor a Mediaworks bekebelezte a néhány vidéki lapot kiadó PLT nevű médiacéget, akkor a PLT vezetőit már egy Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő balatoni szállodába hívták meg tárgyalni.

De persze egyelőre nem tudni semmit arról sem, hogy a nyári politikai és médiapiaci mozgásoknak van-e köze a Népszabadság kiadásának mostani felfüggesztéséhez.